tegnapelőtt visszajöttünk. az otthoni 26 fokhoz kicsit kevésnek tűnt az itteni 8. itt most kezdődik a tavasz. tavasz: második felvonás. idén kétszer látjuk virágba borulni a fákat...
és hogy otthon mi tűnt fel? először az autók mennyisége, aztán a hőmérséklet - a gépből kiszállva, aztán a magyar mentalitás: mikor nem tudsz úgy jegyet venni, hogy ne könyököljenek melléd a pulton, és lihegjenek a nyakadba. és mindezek mellett az tűnt fel, hogy budapest sokkal gyönyörűbb, mint az emlékeinkben volt. a duna, a vár, a margitsziget, az utcák az épületekkel. gyönyörű helyen élünk, és kell menni külföldre ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk...
mindamellett annyira gyorsan repül ez az egész, mégis olyan, mintha már legalább fél éve itt laknánk. biztos az élmények és az új információk tömkelege miatt.
nem volt furcsa felszállni a metróra. ismerősek voltak az emberek, a levegő, a bemondónő hangja a vonaton, a szél, a bicikliutak.
tulajdonképpen itt lakunk. itt - ami az otthonhoz képest olyan, mintha egy másik dimenzió lenne. másfél óra a norvég repülőtársasággal - egy teljesen más világ. lehetnék akár a Föld másik féltekén is - már nem érezni a távolságot, csak különbséget. nem vagyok benne bizos, hogy ez jót tesz az emberi pszichének. túl rövid az a másfél óra ahhoz, hogy rendesen, őszintén áthangolódjunk. skizofrén.
és otthon is otthon vagyunk, és itt is megvan a ritmusunk - magunkévá tettük Dániát - a magunk módján.
és itt... itt meg a vizsgaidőszak közeledte.. pánik az erasmusosok között.. idegesség, sírás, csapkodás.. ki hogyan fejezi ki.. pánik hasonlóképpen a tanárok között, akik most bekeményítenek, hogy behozzuk az esetleges elmaradásokat. nincs is időnk megélni az adott tárgyat, úgy értem, a-tól z-ig kiaknázni, mert m-nél már a vizsgafeladatra kell elkezdeni tanulni..
szóval kapkodás a javából..
