..és landolunk ferihegyen.
az érzelmek nagyon vegyesek. bár könnyebben megy, mint amire számítottam - igaz, tudom, hogy nem fogtam még fel. az igazi sokk majd otthon fog érni minket.
először is kettős: egy csettintés alatt elszállt ez az 5 hónap, mindeközben olyan, mintha legalább másfél éve itt élnénk, mert legalább ennyi időre elegendő inger ért minket.
másodszor felfoghatatlan, hogy ismeretlen fiatalokkal, akikről januárban még azt sem tudtuk, hogy egyáltalán léteznek a világon - anastasia görögországban, eiko japánban, gosia és kasia lengyelországban, teresa, adriana és jacopo olaszországban, angel brazíliában -, 5 hónapra gyakorlatilag egymás 'családját' képeztük. részesei voltunk minden örömnek és nehézségnek, a honvágy kifakadásoknak, szakításoknak, és új kapcsolatok születésének. és keddtől már nem fogunk együtt főzni, enni, biciklizni, beszélgetni. azok az emberek akik az elmúlt hónapokban mindennapjaink meghatározó részét képezték, akiket megölegettünk örömünkben vagy bánatunkban, kedden már nem lesznek velünk és csak a 'facebook ölelő karjai' maradnak. és bár persze tartani fogjuk a kapcsolatot, és már megannyi látogatás és találkozás fixálódott egymás országában.., az már nem lesz ugyanolyan és ugyanaz...nem ebben a légkörben, nem ebben a szituációban, sem ebben az időjárásban... bár szerintem pont ezt egyikünk sem bánja.
lépésről lépésre együtt értettük meg, tettük magunkévá, otthonunkká koppenhágát. mert igen, az otthonunkká vált. ha bármikor ide tévednék, tudom, merre induljak, hol mit éri meg vásárolni, ismerősek, legalábbis megszokottak az arcok, és reflexszerűen használom a tömegközlekedést és a bicikliutakat, élmények kötnek a város megannyi szegletéhez.
és ami a legnehezebb jelenleg.. elképzelni sem tudom, hogy fogjuk integrálni mindazt a tudást, azt az életstílust, amire itt tettünk szert az otthoni életünkbe. mi több, hogy fogjuk átadni, elmesélni másoknak...úgy, hogy értsék, megértsék, mit éltünk itt át.
