az első, ami mindkettőnk számára feltűnt - a hideg levegőn túl -, az az volt, hogy bár vettünk jegyet, senki nem kérte sehol. nem álltak deltás és reakciós ellenőrök a metrólejáratnál, sem a vonatnál, nem volt peronzár.. még csak érvényesítenünk sem kellett. az emberek elhiszik, hogy van jegyed, sőt, mi több, meg sem fordul a fejükben, hogy nincs.

aztán az állomáson szabadon hagyott biciklik tömkelege. nincsenek leláncolva. a dánok felkelnek kertvárosi családi házukban reggel, elbicikliznek a legközelebbi megállóhoz, lerakják a bringát, felszállnak a vonatra, és este a bringa ott várja őket - biztosan és sértetlenül. felülnek, és nyugodt tempóban hazakerekeznek.

a másik, hogy kerítés gyakorlatilag egyáltalán nincs, ha mégis van, akkor is csak jelzés-értékű. az ablakokon általában se reluxa, se függöny. és a házhoz egy, azaz egyetlenegy kulcsot kaptunk, merthogy csak egy zár tartozik hozzá, és állítom, azt is csak megszokásból zárják be. 

az emberek vakon megbíznak egymásban. ahogyan mead képzelte - a társadalom és annak normái mindig az egyénnel vannak. egy kelet-európából érkezettnek, pláne egy magyarnak ez felfoghatatlan.

és vajon miért van az, és elég szomorú, hogy az van, hogy zitával első gondolatunk az volt, hogy akkor nem is muszáj minden alkalommal jegyet venni.., és hogy tavaszra csak akad nekünk is egy elhagyott bicikli.. belénk van ivódva a - hogy finoman fogalmazzunk - magyar 'élelmesség'..